Elnöki köszöntő

Kedves Honfitársaim!

MZP

 

Ezeréves történelmünk során soha ilyen hosszú ideig nem élvezhettük a békét, soha ilyen szorosan nem kapcsolódtunk a Szent István által választott Nyugat-Európához, és közel 10 évvel a legutóbbi gazdasági válság után a korábbiaknál nagyobb a jólét és alacsonyabb a munkanélküliség is. Ugyanakkor a mérhetetlen uniós támogatások ellenére Európa második legszegényebb tagállama lettünk, magyarok százezrei kényszerültek Nyugaton munkát vállalni és minden ötödik magyar gyermek külföldön születik. Térségbeli lemaradásunk egyértelműen visszavezethető a kisiklott magyar rendszerváltásra, arra, hogy három évtizeddel a kommunizmus bukása után országunkban egy új egypártrendszer épül, hogy ma ismét félniük kell azoknak, akik fel merik emelni szavukat a jogtiprás és a mértéktelen lopás ellen. Mint a múltban számtalanszor, a korrupt hatalom most is gyűlöletkampányokkal tartja fenn uralmát, egymás ellen uszítva jobb- és baloldali szavazókat, vallásos és ateista, határon túli és inneni magyarokat.

 

A Mindenki Magyarországa Mozgalom politikai oldaltól függetlenül kiáll minden magyar jogaiért, a szabadságszerető magyar emberek összefogásával kívánjuk megvalósítani a közös nemzeti minimum 12 pontos programját.  Pártszimpátiától függetlenül támogatunk mindenkit, aki magáénak vallja a demokrácia, jogállam, piacgazdaság és az európai integráció alapelveit, és párthovatartozás nélkül kiállunk a politikai okból üldözött közalkalmazottakért, vezetőkért, újságírókért és vállalkozókért.

A Mozgalom minden magyar településen támogatja az önkényuralom ellen küzdő magyarság önszerveződését, a helyben megalakítandó Kossuth körök, a szabadság kis köreinek egymást segítő hálózatát. Várjuk az elkötelezett hazafiak jelentkezését és honlapunkon történő regisztrációját, hogy segítségükkel az ország minden településének valamennyi otthonába eljuttassuk a hatalom propagandagépezete által elhallgatott és letagadott igazságot a hazánkba tízezerszámra betelepített migránsokról, körözött bűnözőkről és terroristákról, a még mindig titkosított kommunista ügynöklistákról, magánkézre átjátszott állami vagyonról, és a társadalmi egyeztetés nélkül meghozott, jogainkat korlátozó törvényekről. Tagjaink által jelen vagyunk az ország valamennyi választókörzetében, szavazatszámlálóink fellépnek a választási csalások ellen. A helyi civilekkel és az ellenzéki pártokkal egyeztetve minden településen egyetlen hiteles helyi polgármesterjelöltet és képviselőjelöltjeit fogjuk támogatni a korrupció és megfélemlítés elleni küzdelemben.

 

Ahogy az 1980-as években megbukott a kommunizmus, úgy ez a mostani rendszer is meg fog bukni, de most lesz elszámoltatás is. Az ellopott nemzeti vagyont vissza fogjuk venni, a jogtiprások és hatósági zaklatások felelőseit feljegyezzük, és hogy mindez ne ismétlődhessen meg többé. Csatlakozni fogunk az Európai Ügyészséghez. Közös küzdelmünkben kiállunk egymás mellett. Akik egyszer megfogtuk egymás kezét, többé nem engedjük el! Csak így érhetjük el, hogy közös hazánk valóban Mindenki Magyarországa legyen!

dr. Márki-Zay Péter

elnök

Mindenki Magyarországa Mozgalom